Cadden 工作室位于佩斯特县一栋新建筑的内部,为一对年轻夫妇建造。在施工过程中,对原始设计进行了最低限度的修改,例如在高架楼梯间和浴室的公共墙上安装酸性彩色玻璃,以允许自然光进入空间。

A Cadden Stúdió áll egy új építésű, Pest megyei ház belső terei mögött, amelyet egy fiatal házaspár számára építettek. Az építés során sikerült minimálisan módosítani az eredeti terveken, így például a felülvilágított lépcsőház és fürdő közös falában savmart üveget használtak, hogy természetes fényt juttassanak be a térbe.

Cadden 工作室的室内设计师Thomas Coal Molnar说:“我们已经听取了足够多的简报,使我们更容易适应客户。”除了他们的喜欢的口味,他们还能够确定自己的生活节奏,我们也能够讨论在他们的生活中起着重要作用的烹饪所需的工具设备。”

“Elég összeszedett briefet kaptunk, ami megkönnyítette a dolgunkat, könnyebb így ráhangolódni az ügyfélre – mondta Szén Molnár Tamás, a Cadden Stúdió belsőépítésze. – Az ízlésükön kívül meg tudták határozni az életritmusukat is, de azt is meg tudtuk beszélni, hogy ne legyenek látszó vezetékek, és azt is, hogy az életükben fontos szerepet játszó főzés milyen eszközöket igényel.”

从洗衣房独特的干燥系统到餐厅,房子的每个部分都经过了设计,最先进的机械和智能系统必须根据年龄要求进行集成。

A mosókonyha egyedi szárítórendszerétől a kamráig a ház minden egyes részét megtervezték, a munkálatok során a kor követelményeinek megfelelően integrálni kellett a legmodernebb gépészeti és intelligens rendszereket is.

Thomas Coal Molnary说:“也许我可以把我们的工作放在这样一个角度:我们需要知道怎样才能让客户的工作做得更好。”。这一方面需要强烈的同理心,另一方面需要质量感。作为一名音乐家,作为一名独奏者,我经历过这种方法,因为依偎在那里,与我所演奏的乐队一起跳动,另一方面,添加一些东西,使它变得更好、更有趣,使我的声音感觉更好,但不会支配声音,也不会干扰。这种平衡一直让我对室内设计和音乐感兴趣。

“A mi munkánkat talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy tudnunk kell azt, amitől még jobb lesz az ügyfélnek – mondta Szén Molnár Tamás. – Ehhez egyrészről erős empatikus képesség szükséges, másrészről egyfajta érzék a minőséghez. Ezt a fajta megközelítést zenészként, mint szólista is megéltem, hiszen ott is fontos belesimulni, együtt pulzálni a zenekarral, amelyikben éppen játszom, másrészről hozzá kell adni azt a valamit, amitől jobb és érdekesebb lesz, amiben érződik az én hangom is, de mégsem uralja le a hangzást, és nem tolakodó. Ez a balanszírozás mind a belsőépítészetben, mind a zenében mindig is érdekelt.

幸运的是,我们的客户没有拘泥于特定的风格,因此他们可以自由地穿行于风格之间,并尽可能灵活地回答每个问题,这更符合房子的精神。我们能够设计出一个清晰、明亮、欢快但优雅的房子。”

也许我们仍然可以将套房浴室设计了浴缸,在空间控制屏幕墙的一侧有浴室和镜子,但在另一侧,你可以淋浴,因此你不必建造淋浴柜。

Szerencsére nem voltak konkrét stílusoknál leragadva az ügyfeleink, így inkább a ház hangulatát szem előtt tartva lehetet szabadon járni a stílusok között, minden egyes kérdésre a lehető legszabatosabb választ megfogalmazni. Világos, könnyed, jó hangulatú, de elegáns házat tudtunk tervezni.”

Talán még érdességként emelhetjük ki a lakosztályhoz tartozó fürdőt, ahol a térben állított paravánfal egyik felén a mosdók és tükör van, a másik felén viszont lehet zuhanyozni, így nem kellett zuhanykabint építeni.

来自(SEE MORE)

设计师合作

|室内设计|建筑设计|软装设计|家具产品|

扫码添加微信